A dinók kihalnak, ugye?

Az utóbbi időben megszokottaktól eltérően most nem egy IT-security írást olvashattok.

Az IT-ipar egyik dinoszauruszának túlélési esélyeit latolgatom. A cég hatása az IT-iparra tagadhatatlan, de mostanság úgy tűnik, lassú haldoklásba kezdett.

microsoft-logo

Gondolom mindannyian találkoztatok már a céggel, legyen szó PC-ről, konzolról, szerverről, vagy éppen telefonról. Nem igazán akarok végigmenni a cég teljes történetén, inkább csak azokat az időpontokat emelem ki, amelyek döntően befolyásolták a cég sorsát, amelyek végül a jelenlegi helyzetbe vezették.

Windows_XP2001-ben megjelent a Windows XP, amely a leghosszabb élettartammal rendelkező Windows operációs rendszer. 1 évvel később teljesen befejeződött az első böngészőháború a Netscape teljes vereségével, az IE böngészőpiaci részesedése elérte a csúcsot, 96%-ot. Az IE6 megjelenésével lelassult a web fejlődése is, hiszen az IE6 “microsoftul” értelmezte a webszabványokat, a webprogramozóknak pedig iszonyú töbletterhet jelentett, hogy minden böngészőn azonosan, vagy közel azonosan jelenjenek meg a tartalmak. Emiatt igény merült fel egyéb böngészők készítésére, így 2001-ben már elkezdte bontogatni a szárnyait a Firefox, az Opera is létezett már – szóval a későbbi kihívók pontosan a Microsoft és az IE6 által létrehozott nihilben indultak komolyabb fejlődésnek, ami érthető.internet_explorer

Azt gyanítom, hogy a Microsoft ezzel még meg tudott volna birkózni, de a 2008-as pénzügyi válság és az időközben felemelkedő kihívók együttesen már olyan tömeget alkottak, amelyet a cég nem tudott hatékonyan kezelni. A 2008-as válság ugyanis olyan utakra terelte a hardverfejlesztőket, amelyekre a Microsoft nem tudta követni őket. Az ekkor tervezett eszközöket ma netbook néven ismerjük. Az embereknek a válság ellenére is igényük maradt a hordozható számítógép, csak olcsóbb kivitelben. Az ASUS volt a fő zászlóvivője a netbookoknak és mivel a Microsoft először megtagadta a Windows alkalmazhatóságát ezen eszközökön, az ASUS a Linspire nevű Linux-disztribúciót tette meg saját netbookjai fő rendszerének. Természetesen nem volt kötelező ezt használni a netbookokon, szóba jöhetett akár FreeDOS is, vagy bármilyen más rendszer is a Windows-on kívül. Később a Microsoft ugyan engedte a Windows XP használatát netbookokon – látva, hogy piacot veszíthet a Linuxszal szemben -, de az akkor érkező Windows Vistát nem (mondjuk sokat nem veszített ezzel senki).

iphone-bigNe feledkezzünk meg a 2007-ben megjelent iPhone-ról sem, mint kihívóról. Az iPod alapjain tervezett telefon forradalmasította az okostelefonok piacát és utat mutatott a többi hardver- és szoftvergyártónak – köztük a Google-nek. A Microsoft nem vette komolyan az iPhone-t, gyanítom, hogy amolyan Apple-hóbortnak tartották a dolgot. Amiről viszont megfeledkeztek, hogy az a Steve Jobs vezette ismét a céget, aki korábban is sikerre vitte az Apple-t. A cupertinóiak mélyrepülése összeköthető Jobs távozásával, felemelkedésük pedig az alapító visszatérésével. Ezenkívül ne feledkezzünk meg a Safariról sem, ami a böngészőpiacon jelent meg kihívóként.

2008-ban eladták az első Androidos telefont, amely nem x86-os architektúrára, hanem ARM-ra készült. Mivel Windows nem létezett akkor még ARM-ra, nyilvánvalóan szóba sem került a Windows használata. A rendszer ráadásul remekül skálázódik, az első 528 MHz-es CPU-tól kezdve a mai modern, négymagos, 2.4 GHz-es rendszereken egyaránt használható.google-android-mascot

A netbook és a mai okostelefonok képességeinek összegyúrásával  pedig megszülettek a tabletek. Kicsi, könnyű, hordozható, puszta kézzel irányítható számítógépek, amelyeket a Microsoft szintén túl későn ismert fel, mint fenyegetést. Az első olyan rendszer, amely képes tableteken futni, a Windows 8 – azonban itt is hibát követett el a Microsoft. A Windows 8 (és a Windows Phone) jól használható rendszer okostelefonon és tableten. Desktop rendszerként azonban szóba sem jöhet. Ronda, ízléstelen, teljesen új felület, amelyet újra meg kell tanulnia a felhasználónak – de ami a legfontosabb, hogy egész nap kinyújtott karral dolgozni egészen egyszerűen képtelenség. Kényelmetlen és fárasztó.

Bill Gates, World Leaders Present Global Plan For Mother/Child HealthA fentiekhez azonban társul egy személyes döntés is. Mégpedig William Henry Gates III azon döntése, hogy 2008-tól kezdve csak részmunkaidőben dolgozik a cégnél. Már 2000-ben átadta a céget Steve Ballmernek, diákkori jóbarátjának. Mindkét döntés károsan befolyásolta a Microsoft vízióit, azaz jövőfelismerő képességét. Amíg Bill Gates vezette a céget, addig a Microsoft időben felismerte a trendeket és lépett ellenük, vagy velük. A Steve Ballmer-féle Microsoft erre többé nem képes. Ballmer képességei meg sem közelítik Gates-éit.steve-ballmer101

A Goldman Sachs tavaly év végi felmérése szerint a teljes IT-piacot tekintve 97%-ról 20%-ra esett vissza a Microsoft részesedése. Ebben természetesen szerepel minden eszköz, a hagyományos desktop piac is. Ide is érkeznek azonban a kihívók, az okostelefon- és tabletpiacról. A legjelentősebb kihívó a Canonical, az Ubuntu Linuxszal. A dél-afrikaiak az elmúlt napokban-hetekben jelentették be rendszereikett okostelefonra és tabletre, márpedig ha ott értelmes részesedést tudnak maguknak szerezni, az a desktop piacon is megingathatja a Microsoft pozícióit. Jelenleg a cég elhanyagolható a tablet- és okostelefon piacon, veszíteni látszik a második böngészőháborúban, szerverfronton a Linux egyre inkább kannibalizálja a Unixok részesedését, ami újabb nagy kihívást jelent.

ubuntu-smartphoneSemmiféleképpen nem lesz a Microsoft haldoklása gyors, vagy hirtelen. Igazából a folyamat nem is visszafordíthatatlan – még. Ehhez azonban mindenféleképpen egy karizmatikus vezető kell Steve Ballmer helyére. Bebizonyosodott, hogy ő alkalmatlan egy ekkora cég vezetésére, a kiutat az ő leváltása jelentheti.

Személyes megjegyzés: aki ismer, tudja, hogy nem vagyok Microsoft-rajongó, sőt, Linux-felhasználóként mélyen megvetem a redmondi céget a praktikái miatt. Szerintem sokkal előrébb tarthatnánk szinte minden téren az IT-ban, ha a Microsoft nem nő ekkorára, hanem csak egy a sok közül. Amiért mégis megírtam e cikket: tagadhatatlan az az óriási hatás, amelyet a cég és termékei gyakoroltak az IT-iparra. Ugyanakkor ma valószínűleg mindenki Mac-et használna nagyon drágán, ha annak idején a három jóbarát-jómadár nem köt üzletet az IBM-mel a DOS szállítására.

Szólj hozzá

Avatar
QR-kód
qrcode
Archívum
Kategória
+GER+ Warriors
+GER+ Clan Urban Terror Community