Ma már történelem

1991. augusztus 25-e jelentős dátum az informatika életében. Előre szólok: hosszú lesz!

Unos-untalan tudjuk már, hogy Linus Torvalds a fenti napon küldte el azt a bizonyos levelet a Linux legelső kerneléről a comp.os.minix levlistára. Nem akarom idézni a levelet, számos és számtalan helyen megtalálható. Amit ugyanakkor szeretnék: kis történelmi áttekintés a Linuxról, annak fejlődéséről, pályájáról, esetleges jövőbeli trendekről.

A legelső Linux kernel hihetetlenül korlátozott volt: csak 386-oson futott, csak a finn billentyűzet-kiosztást ismerte és csak floppyról volt hajlandó bootolni. Programok területén még rosszabb volt a helyzet: csak a bash és a GNU C fordító állt rendelkezésre. Egyszóval: a rendszer gyakorlatilag semmire nem volt alkalmas. A szalmaszál azonban lángra kapott (sok nagy multi későbbi bánatára): sok UNIX felhasználó kapva kapott az alkalmon és egyre-másra küldte az ötleteit Linusnak, drivereket írva, alkalmazásokat portolva. Számukra ugyanis a Minix túl korlátozott, egy UNIX munkaállomás meg túl drága volt.
A szerencse is Linus mellé szegődött, Richard Stallman még 1984-ben elindította a GNU projektet, amelynek következtében számos UNIX-program állt rendelkezésre – kernele viszont nem volt egy teljes operációs rendszerhez. A két programcsoport egyesülésével jött létre a hivatalosan GNU/Linux nevű operációs rendszer.

Akkoriban a Linuxos kockák még a Minixhírcsoportban tartották találkozóikat, de az egyre növekvő számú Linuxos bejegyzés felbosszantotta Andrew Tanenbaumot, a Minix készítőjét. Ezután sütötte el “a Linux idejétmúlt” tárgyú levelét, amely éles vitákhoz vezetett közte és Linus között; végül az egyre növekvő számú Linux-felhasználó külön hírcsoportba költözött.

1992-ben az X Window System is a rendszerbe került, mint grafikus felület, valamint a virtuálismemória-menedzsmentnek köszönhetően lehetővé vált az nem használt adatok lemezre swappolása. A kernelhackerek elkezdtek dolgozni a hálózati kódon is, megírták az első SCSI és audio drivereket, az ext2-es fájlrendszert, az ELF formátumot a binárisokhoz, portolták a BSD nyomtatási rendszerét, implementálták a működés közben betölthető kernelmodulokat, létrehozták a /proc virtuális fájlrendszert. 1992-ben már megjelentek az első disztribúciók, az SLS és a Yggdrasil, 1993-ban pedig a Slackware és a Debian. Utóbbi kettő köszöni, ma is jól vannak.

Az 1.0-s Linux kernel 1994. márciusában mutatkozott be, az új fejlesztési modellel együtt: a páros végződésű kernelverzió-számot mindig a stabil kernelek viselik, a páratlanokat a fejlesztés alatt állók.

1995. márciusa, az 1.2-es kernel megjelenésének ideje. Ekkor jelentek meg azok a fejlesztések, amelyekkel lehetségessé vált a Linux futtatása szinte bármin: számos új driver, továbbfejlesztett hálózati képességek (IP forwarding, tűzfalak, egyéb hálózati protokollok – pl. NFS), valamint az Alpha, MIPS és SPARC portok. Az Apache, a Samba és a Sendmail megjelenésével lehetségessé vált a kereskedelmi disztribúciók létrehozása – Red Hat, Caldera, Suse. A Suse-t 2003-ban felvásárolta a Novell, a Red Hat pedig idén először érheti el az 1 milliárd dolláros bevételt.
1996 nyarán a 2.0-s kernelben jelentek meg a többprocesszoros működéshez szükséges komponensek. A 2.1-es kernel fejlesztése során viszont veszélybe került az addigi fejlesztői integritás: Linus már nem volt képes egyedül integrálni a kernelhez érkezett minden javítást, így sok programozó csalódott és fennált a veszélye, hogy a fejlesztők útjai szétválnak. Két tapasztalt fejlesztő segítségével azonban a helyzet megoldódott, Alan Cox és Ted Y. Ts’o vállalták, hogy “előszűrik” az érkezett beadványokat, így tehermentesítve Linus-t. Ez a modell ma is működik.

A 2.2-es kernel 1999. januárjában jelent meg és 4 processzorig megfelelően teljesített; a rendszer hatékonyabb memória-menedzsmentet, IPv6 támogatást (három évvel korábban, mint a Windows!), nagyteljesítményű tűzfalat kapott – ezzel a kereskedelmi Unix-rendszerek előnye összezsugorodott. A fejlesztés két és fél éve alatt sokminden megváltozott. X11 helyett KDE és GNOME, amelyek sokkal jobb képességekkel rendelkeztek az ősnél. A StarOffice3 és a Netscape Navigator előfutárai az OpenOffice-nak (LibreOffice-nak) és a Mozilla programjainak. Az Oracle és az Informix még 1998-ban portolták az adatbázisaikat Linuxra. Szintén ’98-ban került be a szuperszámítógépek Top500-as listájába a Linux. Ma az összes szuperszámítógép kb. 80%-án Linux fut. A Forbes magazin 1998. augusztusi címlapján Linus mosolyog: a nyílt forráskód és a Linux már hivatalosan is életképes üzleti javaslat lehet. A HP és a Dell Linuxos szervereket mutat be. A fejlemények drámai kavarodást okoznak a Microsoftnál, olyannyira, hogy már stratégiai választ kell adniuk: megjelenik a hírhedt Mindcraft riport, amelyben megpróbálják a Linuxot technológiailag elmaradottnak bemutatni. 2001-ben már “ráknak” nevezik a Linuxot, valamint kijelentik, hogy a nyílt forrás tönkreteszi a szellemi tulajdont.

Mindez azonban nem tudja megállítani a Linuxot, amely már rég kinőtte x86-os gyökereit. Az IBM nagyszabású Linuxos kezdeményezést jelentett be, az 1999-es CeBIT-en pedig az SAP bemutatja a Linuxra portolt SAP R/3 ERP megoldását. Az IBM portolta a Linuxot az S/390-es mainframe-ekre (most z series), amely ismét demonstrálta a rendszer rugalmasságát – néhány elemző úgy véli, ez hozta el az IBM-es mainframe-ekre a megváltást.

Mindezek mellett a hardverpiac másik végletén is nőtt a Linux népszerűsége: a Compaq bemutatta Itsy nevű kéziszámítógépét, amelyet bátran tekinthetünk a mai okostelefonok és tabletek előfutárának.

1999-ben a Red Hat látványos sikert könyvelhetett el: a tőzsdei bevezetés első napján megnégyszerezte a részvények árát (persze a dotkomlufi kipukkadásakor ez is leesett). 2000-ben jelent meg a Linux Professional Institute első vizsgasora, amelyet igyekeztek disztribúciófüggetlenre összeállítani. Megelőzendő a Unixok világában végbement széttöredezést, létrejött a Free Standards Group, amely meghatározza a Linuxos standardeket (a szervezet azóta már része a Linux Foundationnek). Még ugyanebben az évben az IBM bejelenti, hogy 1 milliárd dollárt invesztál a Linux fejlesztésébe.

2001. elején találkozhattunk először a 2.4-es kernellel, amely már a kereskedelmi Unixok köreibe tört be: továbbfejlesztett SMP, amely akár 8 processzorig is kiváló teljesítményt nyújt, 64 GB memória támogatása x86-on, raw eszközök támogatása, 64 bites fájlrendszer, Firewire-, USB-, ACPI- és P’n'P-támogatás. Az Intel és az AMD ekkortól támogatják a Linuxot, mivel a szerverpiacon egyre fontosabbá válik a rendszer támogatása. 2002 volt az az év, amikor megjelent az első Red Hat Enterprise Linux.

Az egyre nagyobb sikerek elérésével egyre több vállalkozás és állami adminisztrációs szervezet dönt a rendszer használata mellett. Németországban a Deutsche Bahn ügy dönt 2003-ban: Linuxos szerverekre vált (még ma is működik), példáját követi München városa 15000 asztali rendszerrel (idén áprilisban a gépek fele már Munich LiMux klienst futtat) és a német Külügyminisztérium is a váltás mellett dönt (ők desktopokon visszatértek a Windows-hoz). A Stuttgarter Versicherungsgruppe biztosítócsoport is váltott a nyílt forrású rendszerre, ezt ma is használják.

Érdekes módon az asztali operációs rendszerek területén egyelőre nem tudott gyökeret verni a Linux. Ennek lehetséges okairól itt egy írás. Eközben a rendszer megjelent az ipari vezérlőrendszerekben, Wi-Fi routerekben, DVD-lejátszókban és a műholdas navigációs rendszerekben (pl. TomTom).

2.6: 2003. december. Itt jelent meg a SELinux, a sysfs-en keresztüli új drivermodell, új memóriamenedzsment, valamint elindult egy kernelrevíziós folyamat, amelynek eredményeképpen sok korlátozást kivettek a kernelből. Annek mai kézzelfogható eredménye, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül sikerült a rendszerbe illeszteni a virtualizáció támogatását, valamint lehetségessé vált a rendszer futtatása a legerősebb szuperszámítógépeken is.
Ebben az évben változás történt a fejlesztési modellben: megszűnt a fejlesztői kernel, az újítások két-három havonta bekerültek a kernelbe. Az átmenettel járó zavaros időszakot felváltotta a folyamatos fejlődés.

A Linuxra írt első virtualizációs megoldás, a Xen, jókora felfordulást okozott 2005-ben, de további 6 évre lenne szükség ahhoz, hogy minden Xen-kód a kernelbe kerülhessen. Eközben a KVM (Kernel-based Virtual Machines) – amely Linux kernelből csinál hypervisort – olyannyira népszerű lett, hogy 2007. elejére a 2.6.20-as kernel része lett.

Természetesen a törtnélemeből nem maradnak ki a jogi csatározások sem. A legnagyobb jogi csata a Linuxos világ és a SCO között zajlott – ma már tudjuk, milyen eredménnyel. A SCO még 2000-ben vásárolta fel a korábban említett Calderát – a cég egyébként x86-os PC-kre készített kereskedelmi Unix rendszereket. Miután a Linux sikere kikezdte ezt a piacot, a SCO Unixos üzletága tönkrement. A cég számára minden rendelkezésre állt, hogy meghódítsa az Enterprise Linux piacot: jól fejlett értékesítési struktúrák, tapasztalt Linux disztribútor. Az átszervezések, a veszteségek, valamint a SCO OpenServer és a Caldera OpenLinux összeházasításának elmaradása egyre inkább növelte a cég lemaradását a Red Hathez képest, amely következetesen a nyílt forráskódra és a Linuxra koncentrált. 2 évvel a felvásárlás után a Caldera SCO Groupra változtatta a nevét, majd fél évvel később a Linuxos üzletről átváltott a patent trollok közé.

2003-ban a SCO 1 milliárd dolláros kártérítési pert indított az IBM ellen, azzal vádolva a céget, hogy állítólag nemcsak promotálta a Linuxot és nem csak ellopta a SCO szellemi tulajdonát, de elő is segítette, hogy az első számú Unix-rivális lehessen. Mindezek után hosszú adok-kapok kezdődött a felek között, amelynek tárgya a következő volt: ki rendelkezik a Unix szellemi jogaival? Mivel nemrég a bíróság megállapította, hogy azok jogos tulajdonosa a Novell, a SCO csődöt jelentett.

A SCO hadjárata megkönnyítette a Microsoft dolgát, aki anyagi támogatója is volt a SCO jogi ámokfutásának. Az általános becsmérlést és “a nyílt forrás az ördögtől való” kommunikációt felváltotta a könnyebb adminisztráció és az alacsonyabb Windows-os TCO érvei. 2004-től – kihasználva a SCO peres eljárása miatti bizonytalanságot – a cég kijátszotta a “magasabb jogi biztonság” ütőkártyát (FUD). A bizonytalanság magvait olyan jól sikerült elvetni, hogy az IBM, a NEC, a Novell, a Philips, a Sony és a Red Hat megalakították az Open Invention Networköt a szabadalmi támadások ellensúlyozására. Ennek ellenére a mai Androidos okostelefon-gyártók licencdíjakat fizetnek a Microsoftnak.

2006-ban a Microsoft kénytelen volt elismerni a Linux fontosságát a piacon: kooperációt kezdett a Novell-lel és SUSE Linux Enterprise Servereket árul, másrészt csatlakozott a kernelfejlesztők táborához, a 20. születésnapra pedig üdvözlő videoüzenetet küldött.

A Linux Foundation 2007 óta létezik – az Open Source Development Lab (OSDL) és a Free Standards Group összeolvadásából. Feladata a Linux védjegy kezelése, a Linux Standard Base létrehozása, valamint az olyan fejlesztők fizetése, mint Linus. Ezenkívül olyan semleges platformot kínál, amelyet az egymással egyébként versengő cégek hoztak létre – ahhoz hasonlóan, ahogy a kernelfejlesztésben részt vesznek.

Néhány hete jelent meg a 3.0-s kernelverzió – ez azonban ne tévesszen meg senkit. A 2.6.39-es kernel után következik – egyszerűen a 2.6.40-es kernel más verziószámmal. Ezentúl pedig erre számíthatunk, azaz a fejlesztők áttértek a kétszámos verziózásra; a 3.0-st a 3.1-es követi. Mi újság azzal a dominanciával, amit Linus még akkor említett, amikor még a Linux csak egy hobbiprojekt volt? Az asztali rendszereken csak marginális a szerepe, nem úgy az adatközpontokban, ahol régóta ugyanolyan fontos, mint a Windows, vagy a kereskedelmi Unix rendszerek. A nagy teljesítményű számítástechnikai eszközök piacán viszont elsöprő a dominancia, az Androiddal pedig jó helyzetben van az okostelefonok és tabletek piacán.

Rugalmassága lehetővé teszi, hogy alkalmazkodjon az IT piacon bekövetkező jövőbeli változásokhoz. A Red Hat CEO-ja, Jim Whitehurst mondta a következőket: “A hatalom az, amit biztosítunk mindenkinek a technológai által.” Ezt szem előtt tartva várjuk a következő 20 évet.