Klántag lettem

Urban Terror Kicsit régen posztoltam, íme az ok.

 

 

Az utóbbi időben kicsit ráuntam az állandó hackelésekről szóló hírek közlésére, ráadásul rákaptam az Urban Terror című ingyenes, multiplayer FPS játékra.
A játék a Quake 3 grafikus motorjára épül, de már teljesen független az eredeti játéktól, azaz nem szükséges hozzá Quake 3 – köszönjük a Frozen Sand LLC-nek. A játék multiplatformos, azaz Linuxon, Mac-en, Windows-on is futtatható. A játék célja nem elsősorban a realizmus, inkább a könnyed, pörgős játékmenet. Mindezek ellenére – mint minden FPS játéknál – klánok alakultak a játék köré és természetesen klánháborúk és bajnokságok is szerveződnek.
A játékban hét (!) különböző játékmód van, én leginkább zászlórablást (Capture The Flag) játszom, de kipróbáltam a Team Survivort is. Ez utóbbi nagyon taktikai jellegű és nagyfokú együttműködést, valamint pályaismeretet követel a résztvevő játékosoktól, sokkal kevesebb szabadságot ad a csapattagoknak.

Nade vissza ahhoz, hogyan is lettem klántag. Még Ubuntu 10.04-en kezdtem el újból játszani a játékot 3-4 hónapja és a Master Server listában rátaláltam a +GER+ Warriors LowGravity szerverére. Ez pontosan azt jelenti, ami a nevében van, azaz a gravitációs érték a default helyett mindössze 100-ra van állítva. Ez bődületes nagy ugrásokat tesz lehetővé a pályákon – ugyanakkor ezt kezelni is tudni kell, hiszen egy hosszú ugrás során sokkal kínálkozóbb célpontok vagyunk még akár egy pisztolynak is, nem beszélve a sniper fegyverekről.

A +GER+ Warriors klán

A +GER+ Warriors klán elsősorban német játékosokból áll, ők is alapították a csoportot, de mostanra már román, bolgár és svájci tagok is vannak. A klán 2010 márciusában alakult, kezdetben 3 ember részvételével, de 5 napon belül megszületett a honlap és 3 héten belül a szerver is. Jelenleg 3 szervere van a klánnak, egy edzések céljából, egy tesztszerver, valamint egy publikus szerver. Noha a játékot elsősorban hobbiból játsszák, valamint azért, hogy egy remek közösségben jól érezzék magukat a tagok, azért nagyon fontos, hogy a játékot magas szinten űzzék. Csak egy adalék információ: első szezonjukban az első helyen végeztek egy bajnokságban, mindössze az első meccset elveszítve… A kapcsolatot Skype-on és TeamSpeaken tartják a tagok egymással, játék közben nagyon könnyen összehangolhatóvá teszi a csapat mozgását. Csatlakozni lehet a klánhoz, ha legalább 16 éves vagy és képes vagy a klántagokhoz mérten megfelelő teljesítményt nyújtani. A csoport most is nagyon heterogén, vannak tinik, huszonévesek, valamint 30-40 év közötti játékosok is.

A csatlakozás menete

A +GER+ Warriors klánhoz egy lépésben csatlakozni nem lehet. Első lépésként az |SG| klánhoz lehet csatlakozni. Ennek feltételei a következők: regisztrálsz a fórumra, legalább 10 órát jelen vagy a TeamSpeak szerveren, valamint adsz elég időt a játékod megfigyeléséhez a publikus szerveren. Erre a honlapon egy hónapot írnak, de ha már korábban is feltűnsz nekik, akkor ez az idő rövidülhet. Ne felejtsd el informálni a +GER+ Warriors tagokat a csatlakozási szándékodról.
Az |SG| klánban való részvétel teljesen ingyenes. Ha itt is megfelelő teljesítményt nyújtasz, meghívnak a másik klánba. Erről azonban tudni kell, hogy fizetős, mivel a szervereket, valamint a TeamSpeaket valamiből üzemeltetni kell. Nem kötelező elfogadni a meghívást, valamint az |SG| klánból is bármikor ki lehet lépni indoklás nélkül.

Élmények

Amikor rátaláltam a szerverre, igen noobnak számítottam (ami nem jelenti azt, hogy most nem vagyok az, néha annyira nem megy a játék, hogy csak nézek). Eleinte azt gondoltam, sokan csalnak a játékban, hiszen mindig lelőttek, hihetetlen gyorsan mozogtak a játékosok. De egyre inkább megszoktam a tempót és egy idő után azt vettem észre: sok játékossal felveszem a versenyt, néha még a +GER+ Warriors tagokkal is. Persze mindaddig, amíg ezt a teljesítményt nem tudom állandósítani, ösztönöz arra, hogy még gyorsabb legyek, még többet gyakoroljak (pl. repülést és célzást). A repülést megmutatták nekem a klántagok, innentől fogva csak rajtam múlik, mennyire leszek ezt képes elsajátítani.
Minden egyes alkalommal barátságosan fogadnak a TeamSpeak szerveren, amikor pedig jeleztem csatlakozási szándékomat, megmutatták a tesztszervert, ahol az egyik tag éppen egy térképet szerkesztett. Ez egy másik pont, ahol lehet segíteni a klán fejlődését: csatlakozni a  tesztszerverhez és a készülő pályán minden lehetséges dolgot kipróbálni, hogy működnek-e, vagy sem. Én néhány alkalommal voltam a tesztszerveren, de ennyi idő alatt is találtam jeleznivaló problémát a pálya készítőjének.
A klán tagjai azonban nem csak a játékra összpontosítanak. Mivel a cél elsősorban a jó szórakozás, a klántagok sok minden mással is foglalkoznak: videót készítettek a cheatekről, klándalt szereztek (elérhető a honlap bal felső sarkában), szívesen ugratják egymást. Engem eleinte aggasztott, hogy képes leszek-e megfelelően kommunikálni velük, hiszen én nem tudok németül, de szerencsére mindenki ismeri az angolt. Egy-két taggal egyébről is beszélgettem, nem csak a játékról. Mindig udvariasak, néhány alkalommal megkérdezték, hogy nem zavar-e, amikor németül beszélnek.

Összegzés

Remek társaságot ismertem meg a +GER+ Warriros klánban, terveim között szerepel, hogy segítsek nekik pályaszerkesztéskor, valamint minél több gyakorlással a játékban. Ha sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, gyere és játssz velünk és adott esetben akár a klánhoz is csatlakozhatsz.

3 hozzászólás itt: “Klántag lettem”

Szólj hozzá

Avatar
QR-kód
qrcode
Archívum
Kategória
+GER+ Warriors
+GER+ Clan Urban Terror Community